Enyhültek a szabályok: visszakerülhet a virág a lépcsőházba

Néhány példa, amit szabad: növény, babakocsi, kerékpár, egyéb nem éghető tárgyak elhelyezése azokban a közlekedőkben, ahol a menekülés nem történik; lakás bejárata előtti lábtörlő, vagy a lakásbejárat előtt közvetlenül beépített ajtórács; és a tűzvédelmi hatóság külön engedélye nélkül is elhelyezhető a menekülési útvonal padlósíkjától mérve, legalább 1,95 méter magasságban növény.

Ami tilos marad: a közlekedőkön nem lehetnek tárolásra szolgáló tárgyak, mint például szekrény; nem lehet olyan, mely a tűz keletkezését idézheti elő - működő hűtőszekrény, fagyasztó; de szintén tilos minden, ami esetleg eldőlhet, vagy elmozdulása akadályozná a kiürítést, a tűzoltók beavatkozását; és figyelembe kell venni, hogy az elhelyezett tárgyak nem nehezíthetik a tűzvédelmi berendezések, kezelőszerkezetek észlelését, működtetését, füstelvezetésre szolgáló nyílászárók elérhetőségét, használatát. Ezekre is felhívta a társasházi képviselők figyelmét Bozsek Balázs tűzoltó százados, tűzoltósági felügyelő a Marcaliban tartott fórumon, ahol a szabályozás módosításáról kaptak tájékoztatást az érintettek.

A korábbi szabályozás szerint a társasházakban a menekülési útvonal szélessége 1,1 méternek, a magasságnak pedig 195 centiméternek kell lennie. Ezt a teret nem szűkítheti semmi, a menekülési útvonalon nem lehet olyan, ami akadályozza a közlekedést. Függöny sem lehetett az ablakokon, illetve semmilyen más éghető dekoráció a falakon. Az eddigi előírások szerint a menekülési útvonal leszűkítésére, a kiürítéshez szükséges átbocsátóképesség méretéig, továbbá az éghető anyagok tárolására, burkolat elhelyezésére a tűzvédelmi hatóság engedélye kellett. A szabályozás módosítása enyhített a tiltásokon. E szerint a meneküléshez számításba vett közlekedőkön, lépcsőházakban éghető anyagú installációk, dekorációk, szőnyegek, falikárpitok, a falon, illetve a padló felületének legfeljebb 15 százalékáig elhelyezhetők úgy, hogy a menekülési útvonal szabad szélessége 1 méter 10 centiméternél nem lehet kevesebb.

A megkérdezett közös képviselők abban egyetértettek, hogy a közlekedők nem raktárak, bár azt sajnálták, hogy a korábbi előírások szerint a legtöbb lépcsőház virág-, és dekorációmentes lett. Az enyhítéssel már nem lesznek annyira csupaszak a lépcsőházak.
Az előírások be nem tartása a legenyhébb esetben 30 ezer forintjába kerülhet a társasházaknak. A tételek között a legsúlyosabb szabálytalanság a szükséges oltóvíz intenzitás, kifolyási nyomás hiánya, oltóvíz kivétel, felhasználás akadályozása. Ennek mértékétől függően, akár egymillió forintig is szankcionálhatnak.

 
 

forrás: sonline.hu

 
 
ajtoracsok
 
     
     
     
 

 

ugrás az oldal tetejéje

 
ajtórács készítés vasbútor ablakrács elérhetoség ablakrács készítés MABISZ egyéb galéria ajtórács képgaléria